A nagymamám mindig befőzte a kertjében termett őszibarackot, és egy földalatti pincében tárolta a befőtteket. Ez egy dohos, mély gödör volt, fa lépcsővel. Gyerekként mindig lemásztam, becsuktam az ajtót, és arra voltam kíváncsi, meddig bírom a sötétben.

Még egy ici-pici napfény sem szűrődött be a pincébe. Ott ültem, és hallgattam a saját szívverésemet, és a lélegzetvételemet, egészen addig, amíg nem bírtam tovább. Akkor aztán odarohantam a lépcsőhöz és kitártam az ajtót. A fény beáradt a pincébe. Minden más lett. Egy pillanattal korábban semmit sem láttam, aztán egy szempillantás alatt mindent!

Ahogyan a fény beáradt a pincébe, ugyanúgy árad be az Istentől jövő reménység a világodba. A betegre a gyógyulás sugarát árasztja. Arra, aki össze van zavarodva, az Ige fényét árasztja. Isten reményt ad! Poharad túlcsordul az örömtől – a kegyelemtől. A szíved pedig a hálától.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu