1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pontszám 4.58 (13 Szavazaból)

18,21 Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. (Példabeszédek)

Régebben hallottam egy történetet egy második osztályos kislányról, aki nyúlajakkal született. Emiatt furcsa volt a szája és a mosolya.

Mivel más volt, mint a többiek, senki sem akart vele játszani. A visszautasítás miatt nagyon alacsony lett az önbecsülése. Visszahúzódóvá és félénkké vált a társaival szemben. Nem igazán voltak barátai, mindig egyedül volt. Egy alkalommal az iskolában hallásvizsgálatot végeztek a tanulókon. A tanár egyenként felszólította a gyerekeket, hogy a tanári asztaltól indulva, szépen lassan sétáljanak az ajtó felé. Miközben így tettek, a tanár suttogott valamit, amit a tanulónak az egész osztály előtt, hangosan el kellett ismételnie. A legtöbb gyereknek a tanár ilyesmiket mondott: „Kék az ég. Van egy macska az udvaron. Ma kedd van.”

Egyszerre csak a kislányra került a sor. Nagyon félt és izgult. Ahogy a tanári asztaltól távolodott, a tanárnő ezt suttogta neki: „Bárcsak az én kislányom lennél!” Amint a kislány meghallotta ezeket a szavakat, melyek az elfogadás és az áldás szavai voltak, valami megváltozott benne. Ezek a szavak magabiztosságot és nagyobb önbecsülést adtak neki. És nem csak ez volt az egyetlen pozitív változás. Amikor a többiek számára nyilvánvalóvá vált, hogy a tanárnő mennyire szereti ezt a kislányt, az ő hozzáállásuk is megváltozott. Mostmár mindenki a barátja akart lenni. Mellé akartak ülni a menzán és meghívták magukhoz játszani iskola után.

Kedves barátom, ez egy kitűnő példa arra, hogy milyen hatalmas ereje és hatása van megerősítő szavainknak mások életére. Nemcsak az adott személyre vannak hatással a szavaid, hanem a körülötte élőkre is. A szavaid szabadjára engedhetik Isten jóindulatának az árját. A szavaid fordulópontot jelenthetnek valakinek az életében. Tartsd észben ma, hogy a szavaid életet vagy halált hordoznak. Válaszd az életet, bátoríts másokat, és engedd, hogy áradjon az áldás a szavaidon keresztül.

Joel Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu