1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pontszám 4.90 (15 Szavazaból)

A tisztelet rázós talaj tud lenni. Sokszor közénk és Isten közé áll.

„Papa, hozzád jöttem ma reggel” – egészen máshogy hangzik, mintha a „Mindenható Isten”, vagy az „Örökkévaló Atya” kifejezést használnánk.

Még ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal szólítod meg Istent, a hivatalos, távolságtartó elnevezések mindenképpen éket vernek a kapcsolatotokba. Jézus a „Papa” megszólítást hagyta ránk. „Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz, és az ő segítségével így kiálthatunk Istenhez: „Abba!”  (Róma 8:15, EF – bibliai lábjegyzet: Abba „Édesapám!” Abban a korban a gyerekek így szólították az édesapjukat.) „Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” (Galata 4:6, EF – bibliai lábjegyzet: Abbá Héber szó, jelentése: „apuka”. Jézus korában az izráeli gyerekek így szólították az édesapjukat.)

A lényeg nem a szavakon van, hanem a lényeg a gyümölcs, azaz, a szavak hatása. Az általunk használt nyelvezet meghatározza, hogyan látjuk Jézust, milyennek gondoljuk Őt, és ez fogja formálni a Róla alkotott tapasztalatunkat. Bármilyen megszólítást is használsz, kérdezd meg magadtól: „Ez valóban kifejezi az Ő személyiségét?” „Kifejezi az Ő játékosságát, emberségét, nagylelkűségét és botrányos szabadságát?” „Leírja azt a Jézust, Aki Kánában borrá változtatta a vizet egy mennyegzőn, Aki „bűnösökkel” vacsorázott, Aki a Galileai-tenger partján reggelit készített a „fiúknak”?

A nyelvezet, amit használunk, amikor Róla beszélünk sokszor eltorzított képet ad az Ő személyiségéről és távolságot tart köztünk és Közte. Ez szöges ellentétben áll azzal a bensőségességgel, amit egész életével kifejezett számunkra.  Ha „rózsaablakos” nyelven beszélünk Róla, akkor nehéz Őt szeretnünk. Tulajdonképpen szeretetünk útjába áll. Tisztelhetjük Jézust, sőt másoktól is megkövetelhetjük ugyanezt, s mindeközben valójában nem is szeretjük Őt. Ő nem ezt akarta. A hamis tisztelet a vallásos köd fátylát borítja ránk, és falat emel a szívünk és az Ő szíve közé.

Hamis tisztelet

John Eldredge

Magyar fordítás: ahitatok.hu