1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pontszám 4.97 (31 Szavazaból)

Érezted már, hogy a körülmények teljesen maguk alá gyűrtek? Fáradt és kimerült vagy? Ha igen, tudd, hogy nem vagy egyedül. Magam is többször átéltem már ezt a helyzetet. Amikor ez történik, általában azt találom, hogy a problémám gyökere az, hogy én akarom irányítani az életemet és minden résztvevőjét. Nagyon könnyű az aggódás csapdájába esni életünk körülményei miatt.

Miközben szeretnénk Atyánk szerető ölelését érezni ezekben a pillanatokban, olykor még az is kihívás a hitünk számára, hogy Rá összpontosítsunk. Annyira le tudnak foglalni a dolgok, melyek a figyelmünkért kiáltanak. Könnyű hagyni, hogy minden más kimerítse az érzelmeinket, míg végül teljesen üresnek érezzük magunkat.

A válasz nem bonyolult. Egyszerűen csak bíznunk kell Benne. Mindössze erre van szükségünk. Amikor nem érezzük Isten jelenlétét a körülmények szorítása közepette, Ő akkor is ott van, és az életünk részleteit munkálja, olyan módon, hogy tökéletes és gyönyörű legyen a szemében.

Egy nap majd megértjük Isten kezének aprólékos munkáját az életünk részleteiben. Most az egyetlen válasz, amit tudnunk kell, még akkor is, ha semmit sem érzünk, hogy Ő mindent a mi javunkra és az Ő dicsőségére munkál.

Dönts úgy, hogy Atyádra támaszkodsz. Tudd, hogy karjai minden pillanatban átölelnek, és megtartanak. Ez soha nem fog változni. Ha a világ szét is esik körülötted, karjai akkor sem engednek el. Védelmez, vigasztal és vezet életed minden napján. Dönts úgy, hogy Benne megnyugszol. Ez az egyetlen módja annak, megszabadulj a körülmények okozta kimerültségtől.

Az Ő szeretetéről, jóságáról, hűségéről és mindenhatóságáról szóló gondolatokkal nyugtasd meg a szívedet. Ő soha nem hagy el és soha nem hagy cserben. Mindent a javadra fog munkálni aszerint a tökéletes terv szerint, amit számodra tart fenn. Ami téged érint, az Őt is érinti, és az Ő tökéletes irányítása alatt áll minden egyes pillanatban. Semmi nem kerüli el a figyelmét, semmi nem esik kívül a látókörén vagy irányításán.

Ne aggódj. Minden rendben van. Amikor viharos szél fúj, és a hullámok ide-oda taszigálják az érzelmeidet és a gondolataidat, minden rendben van, mert Ő ura minden dolognak és minden időnek. Nyugodj meg Őbenne és békesség töltse be szívedet!

139,5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
(Zsoltárok)

Steve McVey

Magyar fordítás: ahitatok.hu