CímlapLinda Canino

Napi áhítat hölgyeknek Linda Caninotól

( 388 Értékelés ) 


Fordította: Szőtsné Vadász Ildikó

Linda Canino napi áhítat archívum

Feliratkozás

E-mail értesítés a legújabb írásokról.

Feliratkozás után, biztonsági okokból egy megerősítő e-mailt küldünk, a véglegesítéshez szükséges információkkal! Ha nem kapna megerősítő e-mailt, kérjük ellenőrizze spam fiókját, vagy írjon nekünk a Kapcsolat menüponton keresztül.

Napi Ige


“Menjetek be az õ kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az õ nevét! Mert jó az Úr, örökkévaló az õ kegyelme, és nemzedékrõl nemzedékre való az õ hûsége!”

Zsoltárok 100:4-5

A Facebookon

Ezt olvasta már?                              Ablak bezárása   X

Mikulás legendáját évszázadokon keresztül alakították az emberek, mígnem eljutottunk a mai változathoz. Személye azt testesíti meg, amire a világon minden ember vágyik:

Egy barát, aki törődését azzal fejezi ki, hogy a sok viszontagság ellenére vállalja a hosszú utat, hogy szép ajándékokat hozzon a jó embereknek.

Egy bölcs, aki minden cselekedetről tud, megjutalmazza a jó cselekedeteket, és szemet huny a rosszak fölött.

A gyerekek barátja, aki soha nem betegszik meg, és soha nem öregszik meg (legalábbis ennél jobban már nem).

Egy apa, akinek az ölébe kuporodhatunk, és elmondhatjuk neki szívünk legtitkosabb vágyait.

Mikulás. Mindannak a kiteljesedése, amit egy hőstől várunk. A vágyaink beteljesülése.

És… sóvár várakozásunk árulója.

„Micsoda?!”- kérded. Hadd magyarázzam meg.

A Mikulás nem tudja megadni nekünk, amire szükségünk van. Először is, egy évben csak egyszer jön. Amikor a jeges januári szél megdermeszti a lelkünket, ő már csak történelem. Amikor a decemberi kérések, februári törlesztő részletek formájában jönnek, Mikulás már nincs a plázában. Amikor az április az adóbefizetést követeli, a május pedig a vizsgaidőszakot hozza, Mikulásra még igencsak jó néhány hónapot kell várni. És ha a július betegen talál minket, az október magányosan, nem tudunk az ölébe ülni vigaszért, a fotelja üres. Csak egyszer jön egy évben.

Amikor eljön, akkor sokat ad ugyan, de vajmi keveset visz el. Nem viszi el magával a sír rejtélyét, a hibáink terhét, vagy a kihívások aggodalmát. Kedves ő, meg aranyos, de ha a fájdalmaidra keresel gyógyírt, ne hozzá menj.

Nem akarok én ünneprontó lenni, és nem is akarom a vidám kisöreget bántani. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy mi emberek, elég visszafogottak vagyunk, amikor egy legenda kitalálásáról van szó.

Sok hőst gyártottunk már, Artúr királytól Szupermenig. Megtettük a tőlünk telhető legtöbbet, felruháztuk őket természetfölötti erővel, és egy röpke szikrázó pillanatig volt egy hősünk, akire szükségünk volt. De aztán rájövünk, hogy ezek a hősök, akármennyire nemesek is, akármennyire bátrak is, mégiscsak ugyanabból a besározódott emberiségből származnak, mint mi.

Egyet kivéve. Volt Egy, Aki egy másik helyről jött. Volt Egy, Aki, bár emberi kinézetet öltött magára, Istentől származik. Volt Egy, Aki, bár egy zsidó férfi arcvonásaival rendelkezett, a Teremtő képmása.

Akik látták Őt – akik valóban meglátták Őt – tudták, hogy Ő más. Az érintésétől vak koldusok szeme megnyílt. Parancsára a béna lábak járni kezdtek. Ölelésétől üres életek megteltek tartalommal, jövővel. Egyetlen kosárból ezreket lakatott jól. Egyetlen parancsával lecsendesítette a vihart. Egyetlen mondatával feltámasztotta a halottat. Egyetlen érintésével életeket változtatott meg. Megváltoztatta a világ történelmét egyetlen életével, amit egyetlen országban élt le. Egy istállóban született és egy hegyen halt meg…

Három éves szolgálta, bejárt mérföldek százai, csodák ezrei, megszámlálhatatlan tanítása után Jézus azt kérdezte az emberektől, hogy mit gondolnak „Ki Ő?" Nem arra kérte őket, hogy gondolkozzanak azon, „Mit tett?”

Ki Ő?

Ő Isten Fia, vagy az álmaink összessége? Ő a teremtő erő, vagy a képzeletünk szüleménye?

Ha Mikulásról tesszük fel ezt a kérdést, akkor a válasz: vágyaink, dédelgetett álmaink kiábrázolódása.

Jézus teljesen más. Senki sem tudna ilyen hihetetlen személyt elképzelni, mint Ő. Már maga az ötlet, hogy Isten egy törékeny lánykát választ ki lakhelyéül… Az elképzelés, hogy Isten hajat, szemet, lábujjakat ölt magára… A gondolat, hogy a világmindenség Királya trüsszent, böfizik és szúnyogok csípik meg… Túl hihetetlen. Túl forradalmi. Mi sohasem kreálnánk ilyen Megváltót. Nem lenne hozzá bátorságunk.

Amikor szabadítót teremtünk, akkor biztonságos távolságba helyezzük őt, a távoli kastélyába. Csak villámlátogatásokat engedélyezünk neki. Gyorsan leszállhat a szánjával, aztán már mehet is tovább, nehogy esetleg túl közel kerüljünk hozzá. A világért sem kérnénk rá, hogy fertőző emberek között lakozzon. A legvadabb álmainkban sem varázsolnánk elő egy királyt, aki közülünk valóvá válik.

Isten viszont megtette. Ő megtette azt, amiről mi álmodni sem mernénk. Megtette, amit mi elképzelni sem tudnánk. Emberré lett, hogy tudjunk bízni Benne. Áldozattá vált, hogy megismerhessük Őt. És legyőzte a halált, hogy követhessük Őt.

Minden logikának ellentmond. Csak egy olyan Isten képes ilyen abszurd tervet kiagyalni, Aki felette áll minden rendszernek és az emberi józanésznek.

Csak egy Isten tud ilyen őrült tervet kitalálni. Csak egy olyan Teremtő, akit nem korlátoz a logika, képes a szeretetnek ilyen hatalmas ajándékát adni.

Amit az ember nem tud megtenni, azt Isten megteszi.

Tehát, ha cukorkákról, finomságokról, pufók arcról, és piros orrokról van szó, akkor menjünk az Északi- Sarkra.

De ha az örökkévalóságról, megbocsátásról, célról és igazságról van szó, akkor menjünk a jászolhoz. Térdeljünk le a pásztorokkal együtt. Imádjuk az Istent, Aki meg merte tenni azt, amiről az ember álmodni sem mert volna.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu